Dante Bezarius

Dante Bezarius



" Az erkölcstan, ha arról van szó, hogy mondj le az örömről, mondj le a boldogságról, mondj le a szerelemről, a nőről, légy erős - ezt így fejezi ki: "légy férfi!"

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Teljes név: Dante Bezarius
Becenév: Dante, Dan
Kor: 28 + 101
Születési idő/hely: Anglia, Brighton, 1882. január 8.
Faj: vérfarkas
Nem: Férfi
Foglalkozás: szerelő: motorokat, autókat buherálok, néha beállok biztonsági őrnek, vagy csaposnak
Falkában betöltött szerepe: Alphahím
Átváltozott forma: Nagy testű, tarka bundájú vagyok ebben az alakomban, a barna minden árnyalatával. Télen a színek kissé megfakulnak, szürkésebbek, sötétek lesznek, nyáron meg fordítva. A szemem sárga lesz. Farkaskén jóval agresszívabb vagyok, mint emberként, és a legkisebb engedetlenséget vagy pimaszkodást sem tűröm.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Édesapa: William Bezarius | 54 + 110 | döcögős, de nem vészes, minél kevesebbet találkozunk, annál virágzóbb |
Édesanya: | Belle Chevalier | 48 + 110 | imádom, bár ha nem úgy viselkedek, még mindig repül a pofon |
Testvér(ek): | Vincent Bezarius | 24 + 101 | vannak köztünk viták, főleg az elmúlt időben szaporodtak meg, de a testvérem, és fontos nekem |
Egyéb hozzátartozók: | Rose Bezarius | 13 + 53 | unokahúgom | eszméletlen kislány, amikor csak tehet, meglátogatom |

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Jellem:
Imádok csipkelődni, elég pimasz vagyok, és olykor meggondolatlan, főleg, hogyha a magánéletemről van szó, de ha a döntéseim többekre is befolyással vannak, akkor megfontoltan cselekszek. Elsőre lustának, nemtörődömnek tűnök, mint akit senki és semmi nem foglalkoztat igazán, és csak a saját szórakoztatására tesz meg bármit is. A látszat ellenére igenis foglalkozok a körülötte lévőkkel. A falkát mindenek elé helyezem, egyedül annak dolgaiban, problémáiban nem ismerek tréfát. Falka- és családcentrikus vagyok, ragaszkodok az enyéimhez, és meg is védem őket, bármi áron.
Gyűlölöm, hogyha teljesen ostobának néznek, és erre alapozva igyekeznek túljárni az eszemen, az ilyesmit, valamint az árulást kímélet nélkül megtorlom. Hűség úgy néz ki, hogy nem sok szorult belém, mivel szinte falom a nőket, de egyiket sem áltatom a megállapodás illúziójával. Keresgélek, ám nem lételemem, hogy párom legyen, egyelőre jól érzem magát az alkalmi afférjaimmal. Szeretem a nőket, és ők is engem, habár csak az ágyban, ha nem beszélek, és nem piszkálódok.
Kinézet:
A szemem kék, a hajam rövid, világosbarna. Testalkatomat tekintve 187 cm magas, izmos, erős testfelépítésű vagyok. Szeretem a laza, kissé elnyűtt ruhákat, adottságaim révén sokféle stílus jól áll, de a szakadtabb megjelenés és a kényelmes viselet híve vagyok. Ha ki kell öltöznöm az se gond, de ha lehet, kerülöm az olyan helyeket. Nem bírom a puccparádét.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------

Előtörténet:
Pácban voltam… már megint, milyen meglepő! Egy magas toronyépület tetején álltam, és bőszen farkasszemeztem egy rám irányuló puska csövével. Csak el ne süljön! Ahogy elnéztem a puska kedvesebb végénél álló fickót, nem sok tartotta őt vissza attól, hogy lepuffantson. Elég durván vérszemet kapott, de nem is csodálom, elvégre az előbb kapott rajta eddig hűségesnek hitt feleségével. Az élet kegyetlen!
- Halljam, te rohadék, mi az utolsó kívánságod! – vakkantott oda nekem, miközben én továbbra is a tető peremén egyensúlyoztam. Az élet tényleg kegyetlen, kérdésén viszont elgondolkodtam.
- Hadd mondjak egy esti mesét! – Reméltem, hogy ez beválik. A fickó szárazon felnevetett, de továbbra is bőszen célra tartott. – Életrajzi dráma… vagy komédia, ahogy jobban tetszik! – Kezdte fontolóra venni, látszott, hogy nem egy észlény, nem meglepő, hogy a felesége is megunta együgyűségét. Két percig még törte a fejét, majd leengedte a puskát, mert azért fárasztó ilyen sokáig tartogatni.
- Jól van, csicseregj, de ajánlom, hogy szórakoztató legyen! – Tudtam én, hogy legbelül gyermek-lelkű. És egy öt éves értelmi szintjén áll.
- Oké. Na, akkor, lássuk csak… Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy William Bezarius nevű férfi. Ez a férfi egy nap úgy döntött, hogy felkerekedik, és elindul világot látni, útja azonban nem vezetett messzire, Angliából Franciaországba ment. Világkörüli zarándoklatában egy nő állította meg, Belle Chevalier. Egy legcsodálatosabb nő volt, akivel valaha találkozott. Kedves, okos, és végtelenül szemtelen. – Halványan elmosolyodtam. Apám számtalanszor elmesélte ezt a történetet. – Azonnal beleszeretett a nőbe, ám az eleinte rá sem hederített. William azonban nem adta fel, s végül kitartásának meg lett az eredménye. Nősként tért vissza Angliába.
Pár évvel később, 1882. január 8-án fiúk született, Dante. A gyerek nagyon eleven volt, folyton keresztbe tett a szolgáknak, bosszantotta a cselédeket, és aggodalomban tartotta a szüleit, akik ennek ellenére is sok örömüket lelték benne. A fiú négy éves volt, amikor a szülők úgy döntöttek, hogy gyerek nem elég. 1886. augusztus elsején világra jött Dante öccse, Vincent. Olyanok voltak, mint egy érme két fele. Különböztek, mégis tökéletes egységet alkottak, s ez különösen azután vált igazán jelentőssé, hogy felnőttek. Ha bármelyikük bajba keveredett, a másik azonnal a segítségére sietett. Általában Dante volt az, akit ki kellett húzni a csávából, legtöbbször a nőügyei miatt. – A pasas itt bosszankodva mordult egyet, de csórikám nem fogta fel, hogy kiről szólt a mese. Nekem nyolc. – Mindkettőjüknek sokat jelentett, hogy volt valaki, akire nyugodtan támaszkodhattak, akiben minden pillanatban megbízhattak, és aki társuk volt a rendbontásokban. A dolgok az első világháború kitörésével kezdtek megváltozni. Vinc ugyan sose ellenezte a balhékat, de nem volt egy harcos típus sem, akinek minden vágya a vértől csatakos harcmező volt. Danténak sem, de ő mindig is erősebb és kezelhetetlenebb természetű volt, mint az öccse, a hadseregbe viszont egyformán nem akartak belépni. – Minek is akartam volna? Élt bennem persze bizonyos fokú hazaszeretet, de nem voltam ostoba, hogy néhány európai ország túlbuzgó, pöffeszkedő vezetője, és azok ambíciói miatt vesszek oda, valami neve nincs mező közepén.
- William magyarázhatott akármit a régi időkről, a dicső keresztes lovagokról, a fiai egyik fülén be, másikon ki. Az öreg hajthatatlannak bizonyult, mindenáron arról áradozott, hogy az utódai dicső halált halnak a Brit lobogó alatt. Így hát nem volt más választásuk. Hajójegyeket vettek, altatót öntöttek a szülők italába, aztán irány Kanada. – Apa egész úton rémesen horkolt, de nem mertük egyedül hagyni, mert komolyan fennállt a veszélye, hogy magához tér, rájön mindenre, és visszaúszik, még ha éppen az Atlanti-óceán közepén is hajóztunk. – Vincent azon a hajón ismerkedett meg leendő lánya anyjával. – Ez volt mindkettőnk szerencséje, apa csak ezért nem csapott agyon minket. – Counterbrickben telepedtek le, bár a város különböző pontjain. A szülők egy kis békére vágytak, Vincék édes kettesre, Dante pedig… rájuk. – Nem hittem, hogy ennyire tudnak hiányozni. – Teltek az évek, beilleszkedtek a helyiek közé, a fivérek egyre nagyobb elismerésre tettek szert, véget ért a második világháború is, Vincentéknél pedig kislány született a frigyből, Rose. Onnantól a rokonság –és a falkából is nem egynehányan, legnagyobb bosszúságomra – Dantéra szálltak, hogy végre neki is kerítenie kéne egy rendes, megbízható lányt, és megállapodnia, családot alapítania végre, elvégre mégiscsak ő az idősebb. A fiú nem foglalkozott ezzel, jól érezte magát alkalmi kalandjaival. Gyerekre még csak nem is gondolt, elvégre ha az kellett, csak játszott pár órát Rose-zal. A kislány felháborítóan nagy népszerűségnek örvendett – a falkán belül –, ebben a hatalmas sikerben pedig bájos arca, és közvetlen, barátságos természete segítette. Csodálkoznék, hogyha lett volna bárki is, aki bántani akarta volna.
A boldogság azonban nem sokára véget ért. Vincent feleségét egyik éjjel, néhány vadász megölte. A gyilkosok keresésére indultak többen is, de nem sikerült őket megtalálni. Vinc teljesen magába zuhant, lemondott a posztjáról – amit a falkában töltött be –, és Rose-ról sem volt hajlandó gondoskodni, így a kislány a nagyszüleihez került. Vincent egyre jobban elfordult mindenkitől – ezzel pedig a falkától is –, s egyre inkább azt fontolgatta, hogy otthagy mindenkit. Dante dühös volt rá, amiért… – A hapi (fogalmam sincs, hogy mikor, nem arra figyeltem) leült, és ebben a testhelyzetben szépen el is aludt. Végre, már azt hittem sose unja meg.
Rose és anyáék miatt haragudtam az öcskösre, valamint azok miatt is, akik a falkában számítottak rá. A legkönnyebb dolog elfutni, és vissza se nézni. Már lassan mindennel próbálkoztam, szép szóval, jobb egyenessel, bal horoggal, mérgelődéssel, sértettséggel, Rose-zal… eddig nem sok eredményét láttam. A barátaival nem is volt hajlandó szóba állni. Úgy érezte, kudarcot vallott, mert hagyta meghalni azt, akit szeretett. De ez nem csak az ő veresége volt. Én is megbuktam, mint falkavezér, nem tudtam megvédeni az egyik falkatagot.
Kissé oldalra biccentett fejjel nézegettem egy darabig még az alvó puskást, majd amikor biztosan meggyőződtem arról, hogy tényleg kidőlt, fellélegeztem. Féltem, hogyha itt szétlyuggatnak, akkor Vinc tényleg felad mindent.
Nesztelenül elosontam mellette a lépcsőház ajtajához, majd megörülve az életnek, és a szabadságnak, rohanni kezdtem. Jó sok emeletet hagytam magam mögött, mire leértem a járdára. Egyből a külváros, pontosabban az erdő felé vettem az irányt, s habár ez az este is jó adrenalin bomba volt, megfogadtam, hogy legközelebb legalább azt kipuhatolom, mennyire vérszomjas leendő ágypartnerem férje/élettársa/barátja, valamint hogy mennyire jól felfegyverzett.

Dante igazán elképesztő történetet hoztál össze Imádtam a mesédet Karakterlapod természetesen ELFOGADOM! További sok sikert a csajokhoz

Ja mellesleg még annyit, hogy foglalj avatart, aztán minden ok