Mik a vadászok?
Olyan emberek, akik a sötét lények elpusztításának szentelték életüket. Egyszerű halandók, mégis jóval erősebbek az embereknél, de korántsem annyira, mint a vámpírok vagy vérfarkasok. Nincs teremtőjük, így vezetőjük sem. Még nagyon régen, az ősidőkben élt egy férfi, Szent Xavér, aki az éjszaka lényeinek irtására szentelte életét. Mindent megtett, hogy a a két faj (vérfarkas és vámpír) kihaljon, mostanra tudjuk, sikertelenül. Az ő leszármazottjai a mostani vadászok. Bár kevés olyan ember akadt, aki felérhetett volna Xavér erejével, bátorságával és eszével, a faj mostani képviselői is elég erősek. Nem akárhogyan lehet valaki vámpírvadász. Kétféle alternatíva létezik. Az egyik, hogy a család eredete is Xavértól származik, tehát ha nem is testvérien szoros a kapcsolatuk vele, de nagyon vékony, halvány rokoni szálak kötik oda, ezért a család minden tagja tovább viszi ezt a hivatást. A másik, hogy szemtanúja lesz egy vámpírtámadásnak, vagy annak, ahogy egy vérszívó felfedi kilétét. Ha szerencséje van életben marad és már elviekben vámpírvadász, ugyanis tud a létezésükről, csupán nem irtja őket. Viszont gyakorlatilag csak akkor válik azzá, miután kutatott utánuk és felkeres egy olyan személyt, aki már a "gyülekezet" tagja. Ez az illetékes felkészíti, betanítja minden olyan dologra, amit egy vadásznak tudnia kell. Ez gyakran hónapokat vesz igénybe, elég fáradtságos munkával jár, a legtöbb vadász komolyan veszi az egészet. Mivel nekik nincsenek hegyes szemfogaik, vagy hatalmas karmaik, amikkel harcolhatnak, fegyverekkel ajándékozták meg őket, vagy szereztek maguknak. Mind a vámpírokra, mind a vérfarkasokra vadásznak, bár a vámpírok iránt kicsivel nagyobb gyűlöletük. A városban élnek, de próbálják titkolni a vámpírok előtt, hogy mik, hisz úgy sokkal egyszerűbb végezni velük. Nem túl nagy az összetartás köztük, csak kisebb csoportokban akadnak néha vadászszervezetek, de azok viszont igyekszenek összes fajtársukat megvédeni, ha bajba kerül.
A vadászok fegyverzete:-Szent Xavér keresztjeEz a remek fegyver a feszület, a rövid kard és a dárda ötvözete. Szent Xavér, a harcos barát tervezte, hogy segítse őt az éj teremtményeinek üldözésében. Xavér arra tette fel életét, hogy kiűzze hazájából a sötét lények förtelmes seregét, és ehhez a feladathoz próbált fegyvert kovácsolni. Sok éven át kutattak Xavér végső nyughelye után, hogy előkerítsék a kincset érő hadieszközt. A hosszú keresgélés nem volt hiába, mert mikor végre kezükben foghatták, megbizonyosodhattak róla, hogy a fegyvert áthatja a szent kereszt és a szenteltvíz ereje, a végén pedig félelmetes karóval látta el készítője. Puszta látványa is elrettenti a legcsúfabb vámpírt is, és ha sebet ejt, a szenteltvíz ereje a tűznél jobban fogja égetni a fenevadat. Bármelyik vérszívót szíven döfjük vele, nem ébred fel többé.
-Ismétlő számszeríj:Ez a számszeríj a vadász hűséges társa. Messziről, kockázat nélkül gyilkolhat vele. Minden szörnyeteg ellen másféle nyílvessző hatásos. A vámpírok ellen: egyenes, fából készült karó, a szívbe röpítve; üveghegyű vessző, szenteltvízzel töltve. A vérfarkasok ellen: ezüsthegyű nyílvessző.
-Csuklóra csatolt számszeríj:Ez a szerkezet a mai vadászok saját tervezése. Rengeteg alkalommal vették hasznát a küzdelmek során. E halálos játékszer csuklóikra szíjazva életmentő lehet szorult helyzetekben. Kicsiny távolságra hat, de közelről kilőve bizton átfurakszik húson, csonton. Mint a nagyobb számszeríjhoz, ehhez is többféle lövedék készült, minden "zsákmányra" más tulajdonságú.
Viszonyok:A vámpírokkal és a vérfarkasokkal is rossz viszonyt ápolnak, azaz mondjuk inkább úgy, hogy gyűlölik őket és ezért akarnak végezni minddel. Kevesen vannak, de akár már öt vadász is képes végezni temérdek vámpírral, a farkasokat már nagyobb falatoknak gondolják, ugyanis nehezebb megölni őket. Gyűlöletük indoka, hogy mind a vámpírok, mind a vérfarkasok ész nélkül ölik az embereket, akiket ők maguk pedig próbálnának védelmezni. Úgy néz ki, ez az utálat, ez a a gyűlölet sosem fog teljesen kihunyni a vadászok szívében. A vérfarkasok kilétét megérzik, fenyő, valamint gyanta illatuk miatt, amit kifejezetten kellemes illatnak számít a szemükben.
Összefoglalva:-nincs teremtőjük, sem vezetőjük
-alacsony szintű az összetartás
-csak kisebb csoportokban vannak vadászok, de az is ritka, inkább magányosan élnek és vadásznak
-gyűlölnek minden éjteremtményt
-fegyvereiket a szervezet bármely tagja beszerezheti, nem kell kiérdemelni egyike sem
-Xavért példaképüknek tekintik
-egy vadász nem állhat át vámpírok vagy vérfarkasok közé, ha mégis, célpont lesz VOLT fajtársai szemében
-vámpírként/farkasként VADÁSZHAT újdonsült fajtársaira, de VOLT fajtársai, szintúgy vadásznak rá, hisz szörnyeteg lett belőle is
-céljuk az összes ilyen sötét teremtmény elpusztítása
-nem halhatatlanok